Facebook Twitter

Antigoné

Salvador Espriu

Előszó 1947-ből

Az esetleges olvasó nyomban észreveszi majd, hogy alakjaim és jómagam szeretjük Thébát, a Dirké forrást, az Iszménosz folyót, a kék égboltot. Igen, szeretjük Thébát, úgy,amilyen, Eteoklésszel és Polüneikésszel, a kevély uralkodók emlékével, egyik és másik fejedelerm szenvedélyes híveinek véget nem érő civakodásával együtt. Szeretjük a boiótok városát, és azt akarjuk, hogy örökké álljon, Teiresziász előérzete ellenére, aki szomorúan csóválja fejét, és azt jósolja nekünk, hogy elpusztul a város. De ő vak, és noha érti a madarak nyelvét és jeleit, nem ismeri a csillagok ragyogását. Megértjük, akárcsak a jós, hogy temetni kell és megbocsátani, érvényre juttatni az erkölcsi törvényt, ezt a gyenge, remegő, mégis olthatatlan kis gyertyalángot. Soha nem szűnünk felmutatni a királylány áldozatát, magasztos példájának tanulságát. De bármilyen bűnos, ostoba és gonosz kincsekben gazdag, Théba ne pusztuljon el büntetésül. Mert ott van és mindenkié a forrás, az égbolt, a folyó, és ott vannak a szegény boiótok, akik nem vétkesek semmiben.

Traduït per György Jánosházy
Amb el suport de: